Cégmódosítás blog

Cégmódosítás témával foglalkozó oldal

Cégmódosítás– A székhely és a központi ügyintézés 3.

Ahogyan azt az előző cikk végén ígértem, ma a cégmódosítás tudnivalóin belül leírom, hogy miért hasznos is tulajdonképpen a központi ügyintézés helye.

Elöljáróban azt kell tudni, hogy a központi üógyintézés alapvetően a székhelyen történik a cégek esetében.
Vagyis, a központi ügyintézés helye megegyezik a székhellyel.

Ez ennyire egyszerű, amit feketén fehéren leír az ezt szabályozó törvény is.

Ennek ellenére van olyan lehetőség, amikor nem kell kötelezően egy helyen lennie a kettőnek, el különülhetnek.

Ezt, ugyanez a törvény írja, amely azt is, hogy a kettő egyet jelent. Ezzel arra is megadtuk a választ, hogy a központi ügyintézés helyének elkülönülése tulajdonképpen törvényes-e vagy sem.

Amikor a székhelyszolgálat mellett döntenek, akkor a székhelyet egy Önöktől független, másik cég szolgáltatja. Ezekben az esetben nagyobb a központi ügyintézés helyének a relevanciája.

Miért?

Egyszerűen azért, mert itt nem jelenik meg a klasszikusan definiált székhely. Igaz, hogy kérhetik a levelek, iratok átvételét megőrzését, e-mailek fogadását, revízióra való felkészülést.

De gondoljunk csak bele, hogy mi mindent jelent még tulajdonképpen az, hogy székhely.

Erről a következő cégmódosítás bejegyzésben lesz már csak szó.

Cégmódosítás– A székhely és a központi ügyintézés 2.

Cégmódosítás bejegyzéseink mai részében a központi ügyintézéssel foglalkozunk elég hosszasan.

Több szót érdemel ez a téma, mert nem lehet egyszerűen megmagyarázni, hogy miért fontos, és mire is való ez a hely. Tulajdonképpen az egész a székhely és a székhelyszolgálat kapcsolatából vezethető ki.

A székhely a társaságok számára kötelező. A cégmódosítás segítséget nyújt abban, hogy az alapításhoz szükséges adatainkat a jelenleg megfelelő állás szerint módosítsuk.

Ez azért fontos, mert sok esetben nem a társaság által bejelentett székhelyen működik alapvetően a társaság. Ilyenkor sokszor történik az, hogy úgy gondolják, hogy a legmegfelelőbb, hogy ha a cégmódosítás során bejelentik az aktuális helyre.

Ennek nem feltétlenül kell, hogy a végeredménye a cégmódosítás legyen. Főleg azért sem, mert az elég sok költséggel jár.

Ekkor léphet a képbe a központi ügyintézés, amiről bővebben a következő cikkben lesz szó.

Cégmódosítás– A székhely és a központi ügyintézés

A mai cégmódosítás bejegyzés alkalmával a központi ügyintézésről lesz szó.

Nézzük is meg, hogy mit kell tudni erről a kettőről pontosan. A székhelyről sokan tudják, hogy mit is jelent pontosan, de a központi ügyintézésről már nem biztos.

Ez azért is érdekes, mert a központi ügyintézés helye és a székhely egy és ugyanazt jelenti az ezt szabályozó törvény szerint.

Érdemes megfigyelni, hogy azt írtam, központi ügyintézés helye, nem csak simán központi ügyintézés.

Hogy ez miért fontos?

Azért, mert a székhely jelenti alapvetően a központi ügyintézést. Vagyis automatikusan mindenki azt fogja feltételezni, hogy a társaság által megadott székhely a központi ügyintézés helyét jelenti.

Az ezt szabályozó törvény azt is kimondja, hogy nem kell kötelezően ugyanott lennie a székhelynek és a központi ügyintézés helyének.

A cégmódosítás során lehet ezeken a dolgokon finomítani, de nem szükségszerűen kell.

A következő cégmódosítás bejegyzésben megnézzük, hogy mit érdemes még tudni a központi ügyintézés helyéről és a székhelyről.